Hiba
  • Authentication with Google failed. Reason: BadAuthentication

Romhányi József versei

 

Romhányi József: Szamárfül

 

Ez Opusz?

    A bölcs bagoly

A tudós bagolyné tojt egy kis utódot,
de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagyhírű egyetemi dékán
sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
- Magolj,
fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette,
kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán
csak ücsörgött és pislogott pislán.
- Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
- Szálljon egy házra,
és borítsa gyászba!
- Jó! - mondta a buta bagoly, holott
azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra,
és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz,
mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagyerdő legostobább baglya,
a Huhugányos Akadémia tagja.

    Medve-tanköltemény

Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
- Ez mind kontár! Sarlatán!
Mit gügyögnek, locsognak
szerencsétlen bocsoknak!
Oly negédes némelyik,
hogy már szinte émelyít.
Te szent múzsa, irgalmazz,
milyen ócska rímhalmaz!
Minden sorvég szinte önként adódik.
Majd én írok egy igazit, valódit:
- Dörmeg-dirmeg a vén medve,
mert ma cudar ám a hangulata.
Csípi darázs, marja bolha,
vidor kedve mitől kerekedne?
Mikor ma a kasba nézett,
nem talált egy nyalás csemegét.
Szeder, málna? - Sehol semmi.
Mit lehetne akkor vacsorázni?
Hogy ne haljon szegény éhen,
szundikál majd egész gyertyaszentelőig.
Kézbe kapta e verset egy lektor,
aki tanult némi verstant egykor.
És most újra letette a vizsgát,
összeírta a rím-hiánylistát:
Kedve
volna
mézet
enni
télen.

A többit eldobta.
Bőszült is miatta.
Ezt viszont kiadta.

    A rák haladása

Egy nagyszerű fóka rámordult a rákra:
- Ne haladjon hátra,
hisz nem jut előbbre soha,
kinek vissza van az oda.
Ám a ráknak, mi tagadás,
visszásnak tűnt ez a tanács.
Azt értette belőle,
szégyenszemre hátráljon meg előre.
De kevéssel előbb úgy gondolta aztán,
más kárát tanulná meg a saját hasznán,
hogyha maga mögött egy célt is kiszabva,
előregázolna hátra az iszapba.
Viszont azt is tudta a nyomorult pára,
az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára,
és hogy ne hagyja a drága időt veszni,
elhatározta, már tegnap el is kezdi.

    A nagyralátó görény

Egy görény
felül akart emelkedni társadalmi körén.
E nagyralátó terv szerint
feleségül kérte a nemes hermelint.
De a felsőbb kasztba
tartozó prémes kikosarazta.
Talált persze vigaszt csakhamar a görény:
- Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény...

    Egy költői vénától jól becsípett bolha önéletrajz-regényét nekem mondta tollba

Születtem Dolhán,
egy kutyán,
tizenkettőben, Gezarol után.
Atyám
paraszti sorban élt egy lobogós gatyán.
Anyám
egy cipész vérét kicsikarva,
átment a kisiparba.
Kiskoromban elláttam már bolhai tisztemet,
s a csípésem jelentősen viszketett.
Lakókutyám egy kis pulipintyó,
mint jó
suba betakart,
de többet akart
ifjúi vágyam már tavaszra:
átköltöztem hát egy tágasabb kuvaszra,
mely nemsoká a plébános ebe lett.
Szemem előtt tehát már a papi pálya lebegett.
A lelkem felkészült,
s a tornácon, hol este a lelkész ült,
magam is reverendába bújtam.
Ám az új tan
s a jámborság nem kötött le sokáig.
Megláttam másnap a szakácsnő bokáit,
fogtam
magam s kiugrottam.
De csalódtam benne! Sós volt és lagymatag.
Az örökös hagymaszag
tönkretette a gyomrom,
és olyan testes volt, hogy féltem, agyonnyom.
Nem maradtam egy estet sem,
megszöktem a sekrestyésben,
aki velem a kocsmába tántorgott.
Magához vett a kántor ott,
s hogy lett tanyám egy tanár úr nadrágja?
- Ez a kis út nagy dráma
a kántorné életében.
Én megértem!
Így kerültem iskolába,
amit néhány diákban
tisztességgel kijártam.
Tanulnom ugyan csak ritkán akaródzott,
de mivel az osztály sűrűn vakarózott,
szavamra,
valamit mégiscsak szívhattam magamba!
Érettségi vizsgánkon én átmentem.
Az elnökre.
Felnyögve
kaparászott utánam,
s bár az ízét utáltam,
mégis, pályám érdekében
addig benne éldegéltem,
amíg a rég áhított
fővárosba szállított.
Az elnök egy kis színésznőt szeretett.
Így kaptam szerepet
az egyik színpadon.
De nem szerepeltem soha a színlapon,
mert atyám tanácsa mindig bennem marad:
"Sohase engedd kinyomni magad!"
Színésznőm illatos szoknyáján hintázva
jártam a színházba.
Az öltöző pad alatt
én is mindig jól kicsíptem magamat.
Ám az én művésznőm, felelőtlen fruska,
ráerőszakolt egy színikritikusra.
Azt hittem, vérembe megy most ész, értelem,
de rágós volt, fanyar, avas és vértelen,
ezért ugrottam át Önhöz néhány napra
többi rajongómat inkább megváratva.
Csináljunk most együtt egy jó csípős darabot.
...S ezzel a bolha jól belém harapott.
Akkorát csaptam rá, hogy hasadt a paplan.
Hogy ugrott el mégis? Megfoghatatlan!
Veszítve karriert, nagy lakomát,
riadtan menekült az ablakon át.
Tovatűnt egy kóbor eben kutyagolva,
s lett, ami volt: kutyabolha.

    Az ördöghívő krokodil

Egy krokodil elhatározta,
meggyónik, mielőtt cipővé kárhozna.
S mert volt bűne elég, sőt némi felesleg,
fohászkodott nyomban a pápaszemesnek:
- Feloldozást adj énnekem,
mert vétkeztem nagypénteken,
felfaltam két húsos majmot, de őszintén bánom,
...hogy csak ennyit, mert ült ott még három.
Felszisszent
a sátáni szent:
- Hármat elszalasztott?!
Csak kettőt evett meg?!
Nem kaphat malasztot,
átkozott eretnek!

    Parainesis, melyet egy légy intéz leendő fiához

  - Már egy hete
vagy te pete!
Legyen már belőled légy!
Legyen,
mint minden legyen,
rajtad is hat láb
legalább.
Szárnyaid is legyenek,
a fene egye meg!
- Mert ha légy vagy, légy
légy!
- mondta vagy száz légyöltő
előtt a költő.
Beszédében tartott egy kis szünetet,
mert a kis légy éppen akkor született.
Aztán befejezte atyai intelmét:
- Kerüld el azt mindenképp,
ami ragacsosan tapad.
Menj! A mai naptól magad
szerezd meg az eledeled.
Legyek ura legyen veled!
A tanácsok ellen a kis légy nem lázadt,
de oly lámpalázat
érzett még a legelső faláskor,
mit egy színész is csak nehezen palástol.
Bele is sült rögtön a mákoskalácsba.
Nem hallgatott az atyai tanácsra.

    A majom búcsúbeszéde társaihoz emberré válása alkalmából

Majmim, kik eleddig testvérim valátok
fán csimpaszkodtomban hű társim valátok,
meghatva állok ím búcsúzni alátok,
mivel kezdetét vőn emberré válásom,
sok hasraesés közt két lábra állásom.
Az kies barlangban lészen már szállásom.
De bármerre viszen rangos emberségem,
testvér-emlékitek soha meg nem sértem.
Esküre emelem kezem...
Na mit csodálkoztok ezen?
Persze! Ezt mellsőnek nevezik, akik
még oktalan makik!
Kívánom, teremjen bőséget sok fátok,
tömje pofátok
gubó, gubacs, inda.
Nekem jó lesz majd a velős palacsinta!
Ugye, most csorog a nyálatok,
alsóbbrendű növényevő állatok?
Meg ne szenvedjétek a tél kemény fagyát...
néhány viseltes gatyát
eljuttatok majd hozzátok,
de nehogy a fejetekre húzzátok,
idétlen barmok!
Különben is mit akartok,
fejlődéstanilag visszamaradt emlősök?!
Korcsok vagytok, nem ősök!
Meggyalázzátok a késő utódokat!
Kaktusz bökje meg az ülőgumótokat!
Mars innen! Végeztem! Slussz!
Nézze meg a Pithecanthropus erectus!

    Marhalevél

Egy tehén szerelmes lett a szép bikába,
minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben
nagyjából ekképpen:
- Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült Ön,
mégis tollat ragadott csülköm,
hogy amit a marhanyelv elbőgni restell,
így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét,
tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztom tőgyemet,
gondolatom egyre Ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midőn megláttam a legelő előtt,
elpirultam, elsápadtam,
vágy reszketett felsálamban,
s úgy éreztem, kéj oson
keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe,
hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit Ön velem tölthet maholnap,
megrázza majd egész pörköltnekvalómat.
Ám míg Önről ábrándozom kérődzve,
vad féltés öl a szívemig férkőzve,
és átjárja ó mind a kín
velőscsontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat,
hisz Ön büszke tenyészállat,
csupa gőg,
mely után az egész tehéncsorda bőg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak,
mert beállok leveshúsnak.
Ám, ha mégis kegyes szívvel veszi e levelet
és megszánja az Önért égő tehenet,
Válaszoljon hamar rája,
Üdvözli Önt a marhája.

Ím a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta előtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...

    Interjú a farkassal, aki állítólag megette Piroskát

Az Új Bárány riportere felkereste Ordast.
Interjút kér. Én leközlöm. Olvasd.
- Igaz volna ama vád,
hogy Ön orvul elfogyasztott egy egész nyers nagymamát?
- Egy nagymamát? Egy grammot se!
Ez az egész csak Grimm-mese!
- Hogy Piroskát Ön falta fel, talán csak az is hamis vád?
Nem hagyott meg belőle mást, csak egy fél pár harisnyát?
- Hogy én őt ruhástul? Mit ki nem eszeltek!
Én még az almát is hámozva eszem meg.
- Furcsa, hogy a kunyhóban, hol megevődtek mindketten,
mégis piros farkasnyálnyom díszeleg a parketten.
- Az úgy történt, hogy ők aznap meghívtak a viskóba.
Nagyon finom uzsonna volt, szamóca és piskóta,
s mivelhogy én evés közben állandóan vicsorgok,
a vérveres szamócalé a pofámból kicsorgott.
- Én úgy tudtam, hogy önnél szabály,
hogy csak friss húsárut zabál.
- Kacsa! Füvet rágok lomhán legelészve,
zsengét, hogy a gyenge gyomrom megeméssze.
- És meddig lesz Önnél a juhhús is tiltva?
- Eddig! De erről már nem írhatsz, te birka!

    Körkérdés kutyákhoz: miért ugatják a teliholdat?

    • Magyar kuvasz:

- Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
Csaholhatom reggelig!
Magát rosszul informálták, azt hiszem,
mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem!

    • Orosz lajka:

- Hogy ne nőjön! Nincs rá keret.
Vakkantgatom csak a felet,
mert látom, már mértéktartó.
Nem nyikkanok, ha már sarló,
s ha még a kalapács is felkúszna, halkan -
csóválnám a farkam!

    • Német juhász:

- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva,
Mivel keleten kél és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset,
hogy átugassanak illetékesek!

    • Angol bulldog:

- Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol,
ha éjjel barangol!
Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
...Írek!

    • Ír szetter:

- Őrfalkáink ma még csupán csaholnak,
de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este
angolosan véresre...

    • Kínai csau-csau

- Mi teng-leng fenn? Az ellenség kéme!
Link csel csak. Egy nagy ugrás, és vége!

    • Svájci bernáthegyi:

- Válaszom nemleges. Félfüllel hallottam
valami ilyesmit a magas Alpokban.
Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
Esetleg majd egyszer, kényelmesen, délben!

    • Keverék kiskutyám:

- Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
De mert zavaros az égbolt,
annyi fent az apró kémhold,
félelmemben vonyítok!

    Kukac-sors

Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz,
mért él föld alatt a rút esőkukac.
Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta:
Miért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta?
Nem volt képes felelni rá sok oktalan állat,
hogy terem az emberszívben undor és utálat.
Végül megsúgta egy csendes esti órán
a svábbogár, azaz német ajkú csótány:
- Hörl mal zu! Én tudok esztet! Nekem van a lakás
Srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
Én látok, ha spacírozni pemászok a házba:
tetejüktől talpukjáig fel vannak ruházva.
Hogyha téged nézlek, so én magamnak is restellem.
Nem szégyellsz te magad, du Schwein, így anyatojt mesztelen?!
Nix toll, nix szőr, csupasz potroh mutogatja!
Muszáj neked strimfli húzni, egy ink meg egy katya!
- Ingem, gatyám sohasem lesz, én ezt meg nem érem!

- Szólt a kukac, s föld alá vitte a szemérem.

    Borz

A büszke borzanya összetoborzott
néhány csellengő borzot,
hogy szívének féltett kincsét,
hat kicsinyét megtekintsék.
- Nézzetek! Ez itt a mennyország! -
mondta dédelgetve hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak, torznak
találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
kinek kedélyét e látvány felborzolta:
- Érdekes! Ha belülről, elfogultan nézed,
ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kívülről, s nem vakít el vonzalom:
...egyszerűen borz-alom...

    Disznó-vers

Kesergett a koca szopósai mellett,
miután harmadszor egy tucatot ellett.
- Na, megmondom a kanásznak,
nálam többé nem lesz násznagy!
A malackodásból elegem van.
Énnekem többe nem kell a kan!
Búsat sóhajtott a kimiskárolt emse:
- Nekem se!

    Hal-dal

Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz,
hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket,
mely a parton ülő horgászban ért véget.
- Bekapom! Ez finom falat!
- mondta volna a víz alatt
a ponty, hogyha
a pongyola
természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! - biztatta volna menten
a közismerten
rosszmájú csuka.
- Csak a
végén meg ne bánd,
mert a horgász veleránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt
irgalmas a rendes pecás,
s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! - szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna,
mert aki bekapja az ellenség horgát,
annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -,
ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben,
aztán kisült az igazság. Tepsiben.

    Egy boldogtalan sünnek panaszai a halovány holdnál

  - Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától,
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: "Szólj a szűcsnek, bátyuska,
protezsálj be prémesállat státusba!"
Vagy vegyen be legalábbis bélésnek...
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
Míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szögeságyamra, te kispárna!

    Kanszonett

Oh, mint imádlak, bájpofájú süldő;
te konda dísze, sertésól csodája!
Hogy vonz e gonddal mocskolt szép tokácska
s e sárfüggőkkel ékesített fültő.

Még vályút álmodsz, henteregve koszban.
Nem sejted tán, hisz kis disznó vagy most még,
hogy más is van e földön, mint a moslék,
hogy súghatsz-búghatsz nászkanoddal hosszan.

Hússzék elé míg nem szólít a böllér,
míg végröföm az égre fel nem hangzik,
egy hizlaldáért el nem válnék tőled.

De jaj, te engem százszor is megölnél,
ha ülnél orvul mesterséges lagzit,
igent rebegve álnok fecskendőnek.

    Egy szú végrendelete

Egy szú beszorult a hokedli lapjába,
ráült a szakácsnő százszor is napjába.
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe
Az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott
Végül hát megírta e testamentumot:
- A nagy hármasszekrényt, mely koromszín, ében,
özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét,
ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja,
a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet,
mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
Lányom, ki szégyent szégyennel tetézett,
s lezabipetézett,
kint éljen eztán,
a szemétládában, kegyelemdeszkán.
Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon:
rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.

    Irkafirka egy birkáról

Egy kényelmes birka unta,
hogy nyomja az irhabunda.
Úgy gondolta, hogy csak nyerhet,
ha nem visel többé terhet.
Éppen arra szállt pár moly, hát
felkínálta loncsos bolyhát.
- Gyertek, ti sok mafla, mind!
Ez nem látott naftalint!
Szólt a molyné: - Gyerünk, apjuk!
Zabálhatunk tiszta gyapjút! -
És mi történt a lustával?
Tanulság lett, galuskával...

    A papagáj szónoklata

Egy ritka bátor
papagáj kitört a rácsos kalitkából.
Kint magához intett
néhány cinkét, pintyet,
hogy mint szabad szellem,
szónoklatot tartson a rabtartók ellen.
És mert gyakorlott lett régen a beszédben,
el is kezdte szépen,
a Nagy Igazságot rikoltva szét:
- Gyurrrika széép!

    Verebesdi

Egy szürke kis veréb boldogságban úszott,
mikor meghallotta, ma jobb, mint egy túzok.
Az állatok, mint a veréb,
erre-arra felfülelnek,
s ha az egész nem felel meg,
kicsipkedik az igazság nekik tetsző felét.

    A róka és a holló (téma és variációk)

Róka és a holló,
Megírta Aesopus
Mindannyiunk előtt ismerős ez opus.
Mégis elismétlem e témát pár szóval,
Majd megtoldom néhány variációval.

    • A téma

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán,
csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka,
Ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve,
felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved "Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
A dicséret szép szó, ámde a bírálat
már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét,
vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka,
ezúttal elnyerte tetszését a nóta.

    • Első variáció

A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán,
s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett,
fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
- Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét,
megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
- Ó rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád,
le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád,
mégis tekintélyed csorbítja a szégyen,
hogy hangod megcsuklik fenn a magas cé-ben.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját,
cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről,
hogy sajt a fára azért nem esett föl.

    • Második variáció

Fenn csücsült a holló,
falt sok pusztadőrit,
annyi maradt mégis,
majd lehúzza csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli,
de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt! - morgott - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva,
s a sajt lehullott a selymes pázsitra.
- Fujj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka,
s amit tett, azóta nevezték el róla.

    • Harmadik variáció

Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán,
s töprengett az idők változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot,
viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
- Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!...

    • Negyedik variáció

Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet
megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes,
hogy primadonna légy, régen esedékes!
És neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka,
hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka,
szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...

    • Ötödik variáció

Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elétárult,
csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta,
ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a harsfán,
szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka,
holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
- Kérem elnézésüket...

    Tanulj, tinó!

Egy tinó tanult, hogy ökör legyen.
Gyötörte agyát könyörtelen.
Mikor tudta már nagyjából,
hogy díszítőjelzője a "jámbor",
megalkotta az ökörlét
három alaptételét.
Egy:
Ha doronggal vernek, az kegy.
Kettő
Hogy szaporodj, azért lettél meddő.
Három:
A boldogság kulcsa a járom.
Így lett a legnagyobb ökör a világon.

    • Diz-őz suta slágere

      Varjúnóta

      Kakukkoló

      Tigrismama altatódala

      A liba hattyúdala

      A darvak vándorútja

      Mese a számolni tudó oroszlánról

      Mókusmese

      Tücsökdal

  • Dizőzikék

    Nekem már régóta tetszik egy bak,
    bármilyen fapofa, fura alak.
    Hiába mondják az okosabbak:
    a szerelem vak,
    a szerelem vak.

    Tiltanak tőle, ez ingerel csak.
    Ő lesz az apja a gidáimnak!
    Bár most egy fűrésszel él ez a bak.
    A szerelem vak,
    a szerelem vak.

    Ha e sete-suta sztori
    bosszant valakit,
    hallgassa a kolostori
    láma dalait.
    Értelmet a slágerekben ugyan ki keres!
    Ha szerző bakot lő, épp attól sikeres.
    Egy varjú nótát írt a dalosversenyre.
    Rezgett faháncs-bogáncs, amikor elzengte:
    - Elszáll a nyár, kár!
    Lucskos ősz vár már.
    Ha túl nagy a sár,
    felszállok a fár.
    Nem okozott bajt a sor végén az űr,
    ezt a dalt hozta ki győztesnek a zsűr.
    Mikor férjhez ment a könnyűvérű kakukk,
    azt akarta, legyen szép kis lakuk,
    és tojásaikat is költsék ki maguk.
    Ültek is rajt', míg elzsibbadt a faruk,
    ki is kelt egy tucat - Szent Habakuk -
    szarka.
    Aludj szépen, tente-tente,
    kedves kölöktigrisem, te!
    Ugrándoztál, szaladgáltál,
    játszadoztál eleget,
    csörgő csontot harapdáltál,
    ráncigáltál beleket.
    Csicsijja uuuuuu!

    Aludj, édes, tente-tente,
    szép véres a naplemente.
    Dimbes-dombos liget mögött
    üvöltget a sakálka,
    Talált egy fél hideg dögöt
    meg is zibi-zabálta.
    Csicsijja uuuuuu!

    Álmodj ölést, tente-tente
    az Istenke így teremte.
    Májacskába, lépecskébe
    vájd a mancsod, pancsikálj.
    Vese-vese szép vesécske,
    fuss el véle, s hajcsikálj!
    Csicsijja uuuuuu!
    A tömzsi, totyogó tavalyi ludat
    cserbenhagyta csúful a józan öntudat.
    Fennhordta a csőrét, s nyújtogatva nyakát,
    gyönyörű hattyúnak képzelte magát.

    Társaitól búcsút sem vett, azt se mondta: "Gá!"
    Kilépett a libasorból, s elment világgá.
    A legelső pocsolyánál máris vízre szállt,
    és hattyúi halálához egy dalt komponált.

    Egy hattyúdalt, az egyetlent, a végsőt,
    a halálhívó szent, nagy éneket,
    a fagyos lánggal kilobbanva égőt,
    mely lebegve száll idő s tér felett.
    A hattyúdalt, mit életen át érlelt
    a méltóságos csönd, a némaság,
    a hattyúdalt, a vádat s elégtételt,
    a semmivé lett vágyak halk dalát!

    Gyötrődött, töprengett a hattyúi lúd,
    és költött is végül szép dalt, szomorút.
    Megvárta az alkonyt, úgy zendített rá.
    Zengett a bús ének: "Gá-gá-gá-gá-gá!"

    Várta a szép elmúlást, a hattyúvégzetet,
    várta, várta hajnalig, míg meg nem éhezett.
    Gyakran sóhajt fel azóta, ha kint legelész:
    - Gágogva élni könnyű - dalolva halni nehéz!
    A költözők vándor V-je
    éket vág a téli szélbe.
    Így halad a célja felé a szárnyas csapat,
    mert így írja elő azt a bölcs tapasztalat.
    Ám egyszer csak megrövidül a V betű szára,
    s néhány ifjonc összefog a rend megbontására.
    - Más betűbe tömörülünk! A formásabb S-be! -
    Elindultak, s nem jutottak estig egyenesbe.
    Majd a fagyos éjszakába'
    átcsaptak a Zébe, Kába,
    és végul az önmagába visszatérő O-ba,
    míg holtan hulltak a tóba.
    Szorongva
    ment ki reggel Leó a porondra,
    mert várta már
    a goromba idomár,
    hogy tanszernek használva rút ostorát,
    számolásra tanítsa az ostobát.
    - Mondd meg, mennyi egy meg egy,
    vagy ütlek, hogy meggebedj! -
    De hiába pattogtatott peckesen,
    nem ment annak még az első lecke sem.
    Szégyenében később szegény vadállat
    feladott egy nehéz példát magának.
    Megoldotta szépen aznap este még:
    elosztotta néggyel gonosz mesterét.
    Dió-tetten ért egy kis
    mókust a gazda.
    Ketrecre ítélte, de nem
    bántalmazta.
    Majd meg is kedvelte
    szegény rabfiókát,
    s megetette vele az összes
    dióját.
    Mikor mind felfalta a
    mohó mihaszna,
    gazdánk egy nagy zsákkal
    rohant a piacra.
    Hogy elfogyott, bőven
    hozott neki menten,
    de fogva tartotta, nehogy
    megint csenjen.
    Őszig hét zsák diót vett
    még a foglyának.
    Ez is állatmese. De
    melyik az állat?
    - Ön művész?! - fitymálta a tücsköt a hangya.
    - Hisz mint az ökörnyál, leng, lebeg a hangja.
    Dalában nyoma sincs vérmes szenvedélynek,
    sőt ha Ön szól, még az esti csend is mélyebb.
    Mily csekély eszköztár, mily szűk formakészlet!
    Csoda, hogy Ön mégis figyelemre késztet.
    Szólt a tücsök halkan:
    gondgyomláló dalban
    épp ez a művészet.

    • A kentaur dilemmája

      Sárkánymese

      Gyíkrege

      A babonás fekete macska

      A harkály szerencséje

      A bűnbánó elefánt

      Miért vihog a hiéna?

      A zsiráf gőgje

      A csodacsiga

      A macskafogó egér
      (Műfordítás)

      Lepketánc

      Új struccpolitika

      A sérthetetlen

      A rozmár drámája

      Egy kos párbeszéde a visszhanggal

      Szarvashiba

      A kacsa napilapja

      Víziló-szépség

      Sírfeliratok

      • Zebra:

      • Seregély:

      • Hangya:

      • Nerc:

      • Gödény:

      • Egy sáska a hadból:

      • Vakondok:

      • Cerkóf:

      • Hülye tyúk:

      • Galamb:

      • Lajhár:

  • Felemások

    Elővette fiát Kentaurné asszony,
    itt az ideje már, hogy pályát válasszon.
    Szólt a kamasz hibrid:
    - Rég rágódom ezen.
    Ha kissé éhezem,
    nagy Kutató lennék, Jeles Ember, Észlény,
    ha jól bezabálok, akkor meg tenyészmén.
    Egy hétfejű sárkánykölök csúnyán összevesztek.
    Rájuk szólt az anyja, de ő nem maradtak veszteg.
    Bár már egy sem emlékeztek, hogy min kapott össze,
    Végül leharapta egymást, önmagát is közte.
    Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájbarágom, tessék:
    Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.
    Szerette volna a
    gyík, ha kitudódna:
    ő a félelmetes
    bősz sárkány utóda.
    Hogy sor ne kerüljön
    kétkedő vitákra,
    dúlt-fúlt, pofikáját
    szörnyűre kitátva.
    Aztán bizonyságul
    mesékből idézett,
    hogy váltak ebéddé
    szüzek és vitézek,
    miként mondott misét,
    szagosat a püspök,
    hogy egyházmegyéje
    ne lehessen früstök.
    Röhögte a szájast
    szűz lúd, vitéz kácsa:
    - Itt az ebéd! Kapj be,
    te mafla pojáca! -
    Hátrált a regélő
    kínos zavarában,
    erre már a légy is
    felkuncogott bátran.
    Ám nyomban megtudta
    szegény saját kárán:
    Aki ennek bohóc,
    lehet annak sárkány...
    A fekete macska búsan bandukolt.
    Nem csoda, hisz szegény csonkafarkú volt.
    Tizenharmadikán, s persze pénteken
    lett kunkori dísze ilyen éktelen.
    Azért vesztett el abból egy darabkát,
    mert az úton maga előtt szaladt át...
    Harkály kopácsolta a fa vastag kérgét,
    úgy találom-formán. Sikert nem remélt még.
    Bizony néha az is kevés,
    ha egy tucat lyukat bevés,
    mert mire az asztal terül,
    a lakoma elmenekül.
    De alig koppantott kettőt, avagy hármat,
    a szerencse hozta már az aranytálat:
    Egy tudatlan féreg ült a kéreg alatt,
    s kikiáltott: "Szabad!"
    Az elefánt elmélázva
    a tópartra kocogott,
    és nem vette észre lent a
    fűben a kis pocokot.
    Szerencsére agyon mégsem taposta,
    csak az egyik lábikóját
    egyengette laposra.
    - Ej, de bánt, ej, de bánt! -
    sopánkodott az elefánt.
    - Hogy sajnállak, szegényke!
    Büntetésül te most tízszer
    ráhághatsz az enyémre!"
    Vicceket mondott vihogva néha
    potyaleshelyén hülyén a hiéna.
    Aztán epedve hűlt dögért,
    csak üldögélt,
    remélve, a jópofaság
    segít megtölteni hasát.
    Majd rákezdte újra, hogy a nagyvadak
    jutalmul valamit mégiscsak hagyjanak.
    Az epét, a belet oda is dobálták,
    Hogy fogja be végre a mocskos pofáját.
    Ez idő óta
    az idióta
    undok kis állat
    kiadja magát humoristának...
    A Nagyságos Zsiráf
    fennhordta az orrát.
    Társait lenézte, mint
    kényúr a szolgát.
    Külön koszton élt fent,
    lombot csemegézett
    Míg odalent mélán
    legelt a személyzet.
    A világ sok ilyen
    csúf esetet ismer.
    Így megy, ha magasra
    kerül fel egy kis fej.
    Egy csiga azt leste a magas buckáról,
    hogy ki jégre megy, elhasal, bukdácsol.
    Figyelte csak egyre, dideregve, fázva,
    mert érdeklődését roppant felcsigázta.
    Majd töprengve egy-két hetet,
    alkotott egy elméletet:
    - Talpon marad a síkoson,
    ki csak araszolva oson.
    És hogy bizonyítsa ezt az eszes tételt,
    jégre ment, és estig csúszott is egy métert.
    Látjátok! Nem esem! Csúszó csoda vagyok! -
    szólt ki diadallal, aztán odafagyott.
    Egy jókora macskát
    fogott az egérke,
    Nagy munka, nem mondom,
    de mégis megérte.
    - Engedj el - könyörgött
    a macska riadtan -
    szegény jó szüleim
    aggódnak miattam!
    És bár a cirmosnak
    a könnye is megeredt,
    nem tudta meghatni
    A kevély egeret.
    - Bekaplak! - ugrott rá
    az egér ordítva...

    (eredetiből fordítva).
    Mikor a hernyóból lepke lett,
    kérkedve repkedett,
    hogy fényben keringve mind tovább
    csillogtassa hímporát.
    A derék kutyának
    képére mégis kiült az utálat.
    - Villogj csak fent, te szép féreg;
    nem lesz nagyobb az értéked!
    Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
    Nem a szárny szab itt mértéket,
    hanem a gerinc.
    Egy strucc úgy vélte, hogy különb társainál,
    eltökélte tehát, hogy karriert csinál.
    Hogy ezt gyorsan vigye véghez,
    úgy döntött, hogy ellenzék lesz,
    és mint egyszemélyes tábor
    elszakad a gyáva struccpolitikától.
    Szembe is fordult a többivel dohogva,
    és onnét fúrta be fejét a homokba.
    Fejéhez vagdosott minden csúfot, rosszat
    a finnyás antilop a rinocérosznak:
    - Maga vaskos tuskó! Bamba, bárgyú, kába!
    Tévedésből került Noé bárkájába!
    Formátlan, ormótlan,
    iromba, goromba!
    Önmagánál rútabb, olyannyira ronda!
    Ó, bár rúghatnám jól faron,
    maga faragatlan barom!
    Böffent, mocskol, piszkít bárhol,
    s nem sül le a bőr a kérges pofájáról!
    Pislogott a rinocérosz:
    - Bár tudnám, hogy mire céloz!...
    Pszichodrámát írt a rozmár.
    Közege a sarki szőrmés osztály,
    témája a tömör
    fehérség-csömör.
    Hőse egy zord jegesmedve,
    ki bundáját befestette,
    hogy ezzel elérje,
    csak a bőre alatt maradjon fehérje.
    Hogy legyen a műnek valóságtalaja,
    színhely: a Szahara.
    Ne nevess korán!
    Holnap szerepelhet egy színház műsorán.
    Egy kos szerette, ha szembe magasztalják,
    ezért a visszhanggal nyalatta a talpát.
    - Ki az, aki mindig okos?
    - Kos!
    - De sohasem tudálékos?
    - Kos...
    - Öltözéke választékos?
    - Kos...
    - A gyapja százszázalékos?
    - Kos...
    - Kurtán felelsz. Ez szándékos?
    - Kuss!
    Egy karvastag
    agancsú szarvasnak
    megtetszett egy feltűnő
    szépségű ünő.
    De mert széplélek volt, önemésztő alkat,
    úgy gondolta, egyelőre hallgat,
    s majd egyszer szép hosszan
    elbőgi szerelmét egy hősi époszban.
    Így nem a nyers erő, hanem a költészet
    lesz az, amiért az ünő rá fölnézhet.
    Itt követte el a hibát.
    Írt szonettet, elégiát,
    s a lánykérést elódázta.
    Kínban égve, könnyben ázva
    nagy költővé érett.
    De csak fejdíszéért kapott aranyérmet.
    Egy kacsa, kit nem gátolt erkölcsi korlát,
    vérbe mártva tollát,
    epével dagasztott, könnyekkel erjesztett
    rémhírektől nyüzsgő napilapot szerkesztett.
    Mint képzelt csatákba kiküldött riporter,
    fajokat tiport el.
    Éhínség, mészárlás
    s még száz más
    kiagyalt borzalom
    tobzódva tombolt mind a tizenkét oldalon.
    Tűzvész vagy szerényebb
    méretű merénylet,
    naponként hatvan,
    már nem kapott helyet, csak a viccrovatban.
    Ezer vészt eszelt ki, a hasára ütve.
    Így lett napilapja a valóság tükre.
    A fertelmes kajla, kancsal vízikancát
    Ostromló csődörök szinte megrohanták.
    - Hogy van ez? - kérdezte a bölcs alligátor, -
    hisz e némber tárlat a szépséghibákból.
    Az ízlésetekkel bizonyára baj van,
    mert ez torz példány az amúgy is rút fajban.
    Szólt egy vén vízimén: - Tudd meg, barátocskám,
    Hol a rútság szabály, ott legszebb az ocsmány!
    Tévedés áldozata vagyok.
    Az elefánt átkelt rajtam gyalog...
    Elhunytam, mert ez idén
    sörét nőtt a venyigén.
    Szüretkor a puskák
    rám szórták a mustját.
    Kinek járandója csak egy apró morzsa,
    ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.
    Hogy lenyúztak, ó, én árva,
    Elvittek az operába!
    Lógott ott meg hód, nyest, menyét,
    Ó, hogy utálom a zenét!
    Ha volna sírkövem, megtudnád belőle,
    azért nincs, mert azt is elittam előre.
    Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska?
    ...Várnom kell az esti névsorolvasásra.
    Feltemettek. Azt se tudom, kicsodák.
    Most felülről szagolom az ibolyát.
    Azt hittem, a kókusz még éretlen.
    Tévedtem.
    Csábos voltam csitri jérce koromtól
    Az érckakas rámugrott a toronyból.
    Dörgedelmes intelmemből tanulj, hogyha tudsz:
    Az ágyúcső égnek mered, mégsem galambdúc.
    Lustább voltam én, mint mások.
    Pihegettem. De ez már sok!

    • Ebigramma

      Tavaszi madárdal

      Bálnabál

      A pesszimista keszeg

      Tyúk vagy tojás?

      Veszélyes mese

      Méhek

      Állati jogok

      Gólya-vendégség

      Okozatosan

      Románc

      Sületlen tréfa

      Apróhirdetés-rovatot indítottak férgek és rovarok.

      • Házasság

      • Állás

      • Lakás

      • Ingatlan

      • Bútor

      • Jármű

      • Kultúra

      • Vegyes

  • Ebigrammák

    Ebihalból nem lesz más, csak béka,
    még ha
    bálnává válni volna is szándéka.
    Tavaszt zengnek a madárkák.
    Soha kedvesebb dalárdát!
    Ám az egyik némán kushad.
    Csak nem készül kritikusnak...
    Az óriási bálna
    Maskarában ment el az álarcos bálba.
    Ám nem kapott táncost az oktondi állat,
    hiába öltözött szardíniának.
    A lüke sügér rég egy kérdést feszeget:
    miért pesszimisták az apró keszegek?
    Végre választ adott rá a megkérdezett:
    - Amíg be nem kaphat egy harcsát a keszeg,
    borúlátó leszek.
    Rég gyötrődve kutatjuk,
    hogy a tojás volt-e előbb vagy a tyúk.
    A tyúkot ez a gond sohasem bántotta,
    csak az, mi lesz előbb: pörkölt vagy rántotta?
    Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat,
    míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat,
    a némán lapulva leskellő kobra
    ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra.
    Így hát vedd alapul:
    A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.
    Szorgalmukról döngicsélnek.
    Mézesmázos öndicséret.
    Törvényről és jogról vijjogott a héja,
    és ettől égnek állt a jérce taréja.
    Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok.
    Ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog.
    A szívélyes gólya mit vett a fejébe?
    Meghívta a nyájas varangypárt ebédre.
    Sőt továbbment - még a kicsik is jöhetnek!
    De azt már nem mondta meg, hogy csak köretnek.
    Elfutott a verés elől a gazda kutyája.
    Előle a rémült macska felkúszott a fára.
    Ettől persze felrebbent a faágról a veréb,
    s az egésznek a muslica itta meg a levét.
    Zománclavórt sodort partra az áradat
    Bús románcot látott, ki később ráakadt.
    Lágy domborulatán kamasznyi teknős ült,
    és ragyogott szegény.
    Azt hitte, megnősült.
    Az orrszarvú vastag pótszarvat növesztett,
    s úgy vélte, tőle már a bölény is reszket.
    Megduplázta erre szarvait a bölény,
    hogy ne nyomassza az ellenséges fölény.
    Most várná a poént, ki éberen fülel.
    Reméljük, nem sül el...
    Undoknak mondott
    szárnyvasúti poloska
    férjhez menne
    dízelmotorosra.
    -------------------------
    Feleséget keres komoly
    szándékú moly.
    Szekrény van.
    -------------------------
    Kis testi fogyatékos,
    önhibáján kívül -
    középen elvált giliszta,
    hozzáillő házasfelet
    keres.
    -------------------------
    Fábaszorult féreg
    társaság hiányában
    ezúton keres férjet.
    Harkályok kíméljenek!
    -------------------------
    Éjjeli pillangó
    megismerkedne.
    ...Mindegy!....
    Péknél szabadult
    csótány
    elhelyezkedne
    babapiskótán.
    -------------------------
    Felvesz kifutónak
    bábokat és gubókat
    Álca-szövetkezet.
    -------------------------
    Iszappakolást vállalok.
    Balatonalga.
    -------------------------
    Kaszkadőrnek menne
    bátor mozibolha.
    Lyukas alsókba is
    beugorna.
    Korai cseresznyémet
    elcserélném ropogósra.
    Pondró. Utolsó posta.
    Esetleg ráfizetek...
    -------------------------
    Vakolatban falbérleti
    lakrést keres kisigényű
    nyű.
    Eladó kápé -
    szép fás karalábé.
    Férgespuszta.
    Kombinált háló-ebédlő
    Póknál.
    Életfogytig jótáll.
    Új traktort cserélne
    ökrös szekérre
    bögöly.
    -------------------------
    Kullancs terepjárót
    venne,
    bőrülésbe is
    belemenne.
    Iskolába járna
    hátrányos helyzetű
    fejtetű.
    -------------------------
    Angolórákat ad
    Rockfortba végzett
    sajtkukac.
    Jelentkezhet egyén
    vagy kupac.
    -------------------------
    Tánccsoportnak is
    alkalmas százlábú
    irtó siker ellenére fellép.
    Férjhez menne
    kimondottan csapnivaló
    szúnyog.
    Csípőben telt... volt.
    Gyászoljak lárvái.

    • Kecskére káposztát

      Nyúliskola

      Szamármese

      A Moszkitó-opera

      A pék pókja

      A teve fohásza

  • Hat betű etűd színiiskolásoknak

    Egy kecskére bíztak egy szép fej káposztát.
    Nem nyúlt hozzá, nehogy a gazdái átkozzák.
    Hogy küzdött magával, és mit tett legvégül,
    Elmondom kecskéül!

    - Mekk!
    Egyelek meg,
    de remek
    kerek!
    Nem! Hess, becstelen kecskeszellemek!
    Egyenes jellemek
    benneteket elkergetnek!
    Mekk!
    De szerfelett kellenek
    keblemnek
    e levelek.
    Egyet lenyelek!
    Nem! Rendesen legelek...
    Mekk!
    De eme repedezett fedeles levelek,
    melyeket emberek nem esznek meg,
    nekem teljesen megfelelnek,
    ezeket nyelem le.
    Belembe lemehetnek.
    Mekk!
    Ejnye! Erre eme beljebb elhelyezett levelek
    lettek fedelek.
    Ezek e melegben egyre epedeznek,
    meg-megrepedeznek.
    Nem tehetek egyebet,
    egy rend levelet lenyelek.
    Mekk!
    De erre eme bentebb szerkesztett levelek
    egyre feljebb keverednek,
    rendre fedelek lesznek,
    melyeket szemetesvederbe tesznek.
    Erre teremtettek benneteket?!
    Mekk!
    Elengedhetetlen meg kell ennem
    e fejben lelt leveleket.
    Le veletek!
    Nyekk!
    Te fej! Ne feledd: meg nem ettelek,
    de megmentettelek!
    Mekk!
    Erdőszélen nagy a móka, mulatság,
    iskolába gyűlnek mind a nyulacskák.
    A tanító ott középen az a nyúl,
    kinek füle leghosszabbnak bizonyul.
    Kezdi az oktatást egy fej káposztával,
    Hallgatják is tátott szájjal.
    - Az egymást tapasztó
    táposztó
    levelek képezte káposzta
    letépett
    levelein belül tapasztalt betétet,
    mely a kopasztott káposzta törzse,
    úgy hívják, hogy torzsa.
    Ha most a torzsára
    sorjába
    visszatapasztjuk
    a letépett táposztó káposztaleveleket,
    a tapasztalt rendben,
    akkor szakasztott, helyesen
    fejesen
    szerkesztett káposztát képeztünk.
    Ez a lecke! Megértettük? -
    kérdezte a nyúltanár.
    Bólogattak a nebulók, hisz mindegyik unta már.
    - Akkor rögtön feleltetek! -
    Lapult a sok tapsifül,
    füllentettek, dehogy értik, és ez most mindjárt kisül!
    - Nos felelj, te Nyuszi Gyuszi! Állj kétlábra, s vázold hát,
    mi történik, ha ízekre bontasz egy fej káposztát?
    - Jóllakok! - felelte elképesztő képzetten
    a kis káposzta-kopasztó ebugatta,
    de a tanár megbuktatta.
      Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt
    egy csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre.
    De bármilyen pörgeszőrű göndör csődör volt
    Csömörön az öreg dőre Göre Döme csengeri
    csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc,
    kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő
    dőre öreg.
    Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit
    és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-
    lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős
    pörgeszőrű göndör csődöre.
    Szomszédságban élt a fösvény Szemere,
    annak volt egy nőstény szamara.
    A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett
    hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara
    számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
    szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú
    szamara szemére.
    Ámde mit csinált egy szép napon az örökkön
    ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri
    csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál
    szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet
    szemerkélő szomorú szamara? Na mit csinált?
    Öszvért!
    Ott, hol a kásás
    nád, sás
    lepte lápra lépve
    süpped alább
    a láb,
    köröskörül
    borús köd ül,
    s éjszakára
    nyirkos pára
    száll a sárra,
    sárga gázba'
    hüledezve ül a hüllő,
    borzong a borz és vipera,
    ott hallható a Moszkitó-opera.
    - Züm - zendít rá kóros
    dalára a kórus.
    Aztán tovább érleli
    a vérbeli
    sikert egy tenor.
    Hangja a kórussal egybeforr.
    Először egy dúr-áriát,
    majd egy finom moll-áriát,
    és végül egy maláriát
    ad elő.
    Mily szenvedély, vad erő!
    Hogy lázba hoz ez a mester,
    kísért, bárhogy hessegesd el.
    Utána a tenyér csattan,
    és az izzó hangulatban,
    a vak, fülledt éjszakákon
    felcsendül a Kinin-kánon.
    Az apróka
    pók-apóka,
    s a porhanyó
    potrohú
    pókanyó
    a pékségben
    a szennyezett
    mennyezetre
    nyálból való
    máló
    hálót
    font, -
    pont.
    A kópé
    póknép
    pótlék-
    hálókat eresztve
    keresztbe
    a pókasztal fölött,
    hálóból ebédlőt kötött.
    Félt a péppel pepecselő pék,
    hogy odapök
    a pók,
    illetve a liszttel
    hintett púpos pépre tisztel.
    Ezért leseperte az apróka
    pókpárt a padlóra.
    Csattant a fapapucs -
    Fuccs!
    Így járt pórul a két pupák
    pék
    pók.
    Pukk.
    Monoton
    üget a süppedő homokon
    a sivatag lova,
    a tétova teve
    tova.
    Hátán rezegve
    mozog a
    rozoga
    kúp
    alakú púp.
    A helyzete nem szerencsés.
    Apró, szemcsés
    homokkal telve
    a füle, a nyelve.
    Sóvár szeme kutat
    kutat.
    Még öt-hat nap
    kullog, baktat.
    Az itató tava távol,
    S oly rettentő messze meg az oázis.
    Erre utal az alábbi fohász is:
    - Tevék ura!
    Te tevél tevévé engem eleve,
    teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
    Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol,
    de tévednél, vélvén,
    vén híved neved feledve
    elvetemedve
    vádol.
    Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova,
    mivel levet - vert vederbe
    feltekerve - nem vedelve
    lett betelve
    a te tevéd szenvedelme.
    Te nevedbe
    legyen eme
    neveletlen tevetetem
    eltemetve!
    S evezzevel ava teve
    levelkévét kivilevelhevelteve.

Események

Nincs új esemény